A nagy mindenségben cégünk csupán egy pici pont. Családi vállalkozásként a Kokilla Prec Kft. nevet viseli 1993 óta. Büszkék vagyunk e névre, mert folyamatosan növekszik. Az általunk gyártott termékek a világ számos országában megtalálhatók. Csupán néhányat említsek, Németország, Izrael, Kína, Amerika stb. Cégünk igen nagy hangsúlyt fektet a minőségre és a folyamatos fejlesztésre, illetve bővítésre. Ez látható telephelyünkön: új gépek, technológia, új üzemek, csarnokok. Partnereink megkövetelik a minőséget.
Rendelkezünk illetve működünk 2001-től az ISO 9001 tanúsítvánnyal. A növekvő kihívásoknak, hogy megfeleljünk, 2019-től 11 robotcella segíti, könnyíti a termelést. Sokszor külső igény, partneri elvárás az erő feletti beruházás. Csak egy példa: a legnagyobb megrendelőnk bejelentette 2016-ban, hogy nyomásos öntésre van szüksége a növekvő darabszám miatt. Így 2017-ben egy új, modern csarnok kezdte meg működését. Úgy az építkezés, mint a nyomásos öntés Béres Ádám vezetésével. Említem, családi vállalkozás. Gyermekeim, unokáim, ahogy megkezdtem a vállalkozást, már a műhelyben voltak, nem csodálkoztak csupán, hanem dolgoztak. A nyári szabadság, szabadidő, az elvégzett munka tette őket családi vállalkozóvá. Említeném Ágnes lányomat, szinte kezdettől fogva anyagbeszerző, irodavezető. 1986-ban, friss szakmunkásként Attila fiam nem az órát nézte, hanem hogy a munka elkészüljön és jó legyen. Természetesen az áldott emlékű feleségem, Irénke sokszor este megkérdezte: „mit hozzak?”
Elkezdődött egy generációs váltás: apa-fia- unoka-unokái, így szép, így jó! Ádám után Áron csatlakozott 2019-ben. Már Ő is ismerte az üzemet, hisz előző években szabad idejét az öntödében, és a szerszámműhelyben töltötte.
„Jó tudni, hol vagy és mit csinálsz!”
Már a korábbi években is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy nemzetközi szakkiállításokon részt vegyünk. Persze ez mindig pluszkiadást jelentett. Így került sor arra, hogy 2007-ben egy ilyen kiállításon Németországban német üzletemberek megkerestek. Ők németként Izraelben élnek kibbutz rendszerben, mint keresztény emberek, különös történetük van. Beszállítókat kerestek, a mi tevékenységünk hasonló az övékhez. Gyors és tartós kapcsolat jött létre. Köszönhető bibliai látásunknak és Izrael iránti elkötelezettségünknek. Kitűnő partnerek, 13 gyárral rendelkeznek Izrael különböző területein. Bibliai látásunknak és Izraellel való kapcsolatunknak köszönhető, hogy cégünk megnyitja a látogatóközpontját, amely talán egyedülálló a világon. E látogatóközpont beszél a múltról, egy emberről, egy családról. Beszél egy nemzetről, amelyből ő származik. A neve Weiss Manfréd. Távol otthonától, ősei földjétől, de Isten kezében eszköz mások javára. E látogató központ rámutat arra az igazságra, Izrael Isten választott népe. E nemzetből származik Jézus, a világ megváltója.
„Élni ma úgy, hogy abból mások számára jövő legyen.”
Cégünk elhatározta, hogy elindítja a szakmunkás képzést. Szerződést kötöttünk felsőoktatási intézménnyel. Vannak régi, hagyományos szerszámgépeink, amelyek alkalmasak az oktatásra, és a termelésre. Tervünk maradni, növekedni, a lehetőséggel becsületesen élni.
Egy rövid visszatekintés a Kokilla Prec születésére.
Keresztény emberként éltünk és élünk ma is. Több évtizeddel ezelőtt szoros kapcsolatot építettünk ki Romániában, Erdélyben, illetve az egykori Szovjetunióban élő hittestvérekkel. Ez a kapcsolat kölcsönös volt és ma is az. Az utazásokat, látogatásokat négy gyermekünk élvezte. Nekem kitűnő munkahelyem volt helyben, a Lignifer ipari szövetkezetben és abban az időben jó kereseti lehetőség is volt. Nem volt probléma, hogy keresztény ember vagyok és az sem, hogy erős külföldi kapcsolatunk volt, főleg Nyugattal. Nem hallgathatom el, hogy ez a kapcsolatunk bibliaszállításra, csempészésre épült. De a sok utazás mindig magában hordta a lebukás veszélyét és ez megtörtént 1978 áprilisában a román határon. Mivel a bibliák nyugaton voltak nyomtatva és nem volt nyomdai számuk, így államellenes bűncselekménynek minősítették. Természetesen megindult egy folyamat, amit én nehezen viseltem. Munkahelyemről eltanácsoltak, nyugati barátaink külföldre akartak vinni. De feleségem azt mondta, „nem, maradunk és csináljuk a dolgunkat”. Négy gyermek mellett mindenben segített. Először egy barátom segítségével bedolgozóként, majd lassan gépeket vásárolva. Bővült a megrendelői, partneri kapcsolat, magával hozta, hogy megszülessen a Kokilla Prec Kft. Ehhez hozzásegített a rendszerváltás is.
Béres János
ügyvezető, tulajdonos